2016. augusztus 31-én, 17.00 órakor László Jánosné igazgatónő üdvözlő, felvezető beszédjével, immár 60. éve, megnyíltak községünk iskolájának kapui.
Az esemény alkalmával, a tanári kar, a részt vevő szülők és hozzátartozók előtt, a diákok könnyeket fakasztó, ugyanakkor élményeket nyújtó verseket szavaltak arról az életérzésről, hogy milyen megkezdeni az iskolát egy apró gyermeknek, milyen új dolgokat tapasztalni és tanulni, milyen célokat kitűzni, és azokat megvalósítani.
Iskolánknak 11 új tanulóját szüleik kísérték osztályfőnökük, Frigyné Farkas Mónika „karjaiba”, aki az egész tanév során óvja, védi és tanítja majd őket.
A tanévnyitót a Szózat meghallgatása zárta. Minden új és régi diák helyet foglalhatott új osztálytermében, újonnan kinevezett padjában iskolánk meleg falai között. Volt, aki emlékekkel tekintett vissza az elmúlt tanévre, és az apró elsősök izgatottan várták az iskola első napját.
A tanulás nem mindig hálás feladat, de az iskolánk korszerűsége, fejlődése, a szakkörök sokrétűsége, a rengeteg sporttevékenység színessé, és élménydússá teszi majd a 2016-2017-es tanévet is.
(A cikk olvasható a Csehimindszenti Hírmorzsákban.)
Gaálné Pápai Viktória