A Muzsikás Együttessel együtt dalolt az iskola közössége
A Muzsikás együttes 1973 óta működő nemzetközi hírű Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar népzenei együttes. 2008-ban az együttes a legrangosabb nemzetközi világzenei elismerésének a World Music Expo Womex-díjának kitüntetettje volt.
Egyaránt fellépnek népzenei és világzenei eseményeken. A világ legnevesebb koncerttermeiben voltak jelen,és most a mi iskolánkba látogattak. A rendhagyó énekórát a MOL támogatta, így nagy örömet szerezve a közösségnek.
Ez a kis koncert nem csupán zenélésből állt. A zenekar tagjai meséltek a zene történetéről, kialakulásáról, a zene szeretetéről, s annak nélkülözhetetlenségéről a mindennapi életben.
Az együttes tagjai a diákok számára kevésbé ismert, vagy egyáltalán nem ismerős hangszereket mutattak be, majd szólaltattak meg, s ebből mindig egy fülbemászó nóta keletkezett.
A gyerekek a hangszerek talp alá való dallamaira tapsoltak, majd együtt énekeltek a zenekarral egy előre begyakorolt, tőlük tanult, pár soros dalocskát.
A Muzsikás Együttes olyannyira oldotta a hangulatot, hogy aztán egy valódi lakodalmat varázsolt a terembe a gyerekek örömére.
A kis koncertjük végén a zenekar tagjai "Muzsikás Együttes" könyvjelzőt ajándékoztak a közösség minden tagjának.
A közvetlen, gyermekbarát rendhagyó énekóra után- ahogy a zenekar tagjai nevezték- összeállt az iskola teljes csapata és a Muzsikás Együttes egy közös fotó erejéig. A gyerekek számára emlékezetes nap volt ez, sokáig felemlegetik majd.